MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség | MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság | |

Újabb sikereink

Korosztályaink újabb sikerei? 
 
Nem akartunk ilyen cikk nevet adni, mert elsősorban nem az eredmény a fontos! A cikk halász közönség, szinte csak az olyan cikkeket olvassák el, ahol eredményességről és fájó vereségről olvashatnak (az is legyen csak inkább információ mennyiségű). AZ emberek ma már nem szeretnek olvasni, hallom sok ismerősömtől.
U13
Az elmúlt héten az U13-as csapatunk látta vendégül a Baracska csapatát, amelyen remek egyéni és csapatjátékot mutattunk a kilátogató nagy közönségnek. Ritkán van ennyi néző, ebben a korosztályban. Meg is háláltuk a figyelmet, mert sikerrel vettük az akadályt!
Herceghalom : Baracska 4:1
de én annak örültem, hogy jó mérkőzést játszottunk, és visszaláttuk az edzéseken tanultakat!
U15
Másnap az U15 csapatunknak nem sikerült a bravúr, hiszen Ők Pákozdra látogattak, ahol beleszaladtunk egy nagy vereségbe. Több U13-as játékosunkkal kiegészülve, több sebből vérezve, nem sikerült a szereplésünk, ami megmutatja, hogy nem elég csak ott lennünk az edzéseken, mérkőzéseken. Az eredmény ellenére nem vagyunk szomorúak, hiszen az ellenfelünk jó erőkből álltak, ahol mi még nem minden mérkőzésen tudunk szintet lépni. Ennek is elfog jönni az ideje.
Pákozd : Herceghalom 8:0
nem öröm egy ilyen vereségről beszélni, kivéve ha a fiúk szemébe nézve tudunk előre mutatóan edzésmunkára és további tanulásra biztató szavakat mondani
Felnőtt csapat
Felnőttjeink, az elmúlt időszakban nagy sikereket éltek meg, így fehérvárcsurgói derbin is bíztunk a további folytatásban.
Ezen a hétvégén sajnos győzelemmel nem, hanem akaratból és elszántságból vizsgáztak jól a játékosaink.
Fehérvárcsurgó : Herceghalom 3:2 (2:0)

U11 Bozsik Torna

Ezer sebből vérezve sok beteg és egyéb hiányzóval, jelentünk meg a biatorbágyi sportközpontban. Hihetetlen forróságban, még melegebb műfüvön játszott a megannyi klub korosztályos csapatai, ami nem tett jót a színvonalnak.

Srácaink nagy lelkesedéssel játszottak, és megpróbáltak mindent megtenni a győzelemért, miközben számunkra a játék minősége sokkal fontosabb minden eredménynél. Nekünk ebben a korosztályban, mérkőzéshelyzetben kell gyakorolni az edzéseken tanultakat, még akkor is, ha olykor ez nem társul győzelem. Ezen a hétvégén,  2 szoros vereség mellett 4 győzelemmel indulhattott haza, ami ne tévesszen meg senkit. Voltak ennél sokkal magasabb szakmai sikereink is. Szakmai és nem győzelmi sikerek. Ez a korosztályunk sokkal többre is képes, ha megfelelő edzésmunka és koncentrációval végezzük dolgunkat a mindennapokban.

U13
Tegnapi napon a fiatalabbjainknak kellett Pákozdra indulnia az utolsó bajnoki előtti mérkőzésre. Nem jó előjelekkel utaztunk, hiszen az elmúlt napokban lejátszott U15 mérkőzés még a lábakban és a fejekben sem hagyott szép emlékeket. 
De, ahogy a katalánok mondják: MAI DEIXIS DE LLUITAR 
Mit jelent az idézet? Nézzetek utána 🙂
Az emberhátrányunk ellenére a fiúk remekül helytálltak, és szinte teljes mérkőzésen uralták a játékot. Nem is lehetett más az eredmény, mint
Pákozd : Herceghalom 0:4 (0:2)
nagyon sportszerű mérkőzésen vagyunk túl, ahol a szakmai munka megmutatta, hogy mi is lehet a siker egyik kulcsa.

Hogyan tovább?

A héten még nem állunk le, hiszen csütörtökön a Pátka együttesét fogadja az U13, míg pénteken Etyekre utazik az U15, valamint a felnőttjeink 18-án 15.00 kezdéssel a Vál KSE csapatát látja vendégül hazai környezetben..
 
Hajrá Herceghalom!