MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség | MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság | |

U16 Bravúros siker

Herceghalom U16:  Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő 3:2 (0:2) Tudtunk fordítani, mint az FC Barcelona

 
Ősszel nagy pofonba szaladtunk bele, hiszen 15:1 arányú vereség szenvedtünk.
A tavaszi szezonban már voltak a mérkőzéseinken biztató jelek, amelynek be kell érnie a győzelmek tekintetében is. Mány TK ellen láthatta mindenki, de a mostani mérkőzés az más volt.
 
Már az öltözőben lehetett érezni valami tüzet a játékosokon, és az edzői stáb is a győzelmet jósolt. (talán tudott valamit?) 
A mérkőzés előtti öltözői megbeszélésen az U16-os csapaton kívül az U11-U13-as játékosok is részt vettek, így majd 30 játékos figyelte feszülten az eligazítást (hogy miért? fontos a klub életében, hogy az egész egyesület egy szívvel dobogjon, illetve egy klubfilozófia szellemében készül a mérkőzésekre)…
A mérkőzés előtti taktikai megbeszélés érintette a pontrúgások levédekezését, így mindenkinek tudnia kellett, hol kell lennie, hogy teljesen lefedjük a kapu védelmét. Sajnos az első félidőben, egy pontrúgásnál (szöglet) nem tartottuk be a megbeszélteket és azonnal kaptunk rá választ, így már vezetett a vendég csapat. A vendégek második gólja a kapu előtti koncentrálatlanság, védői határozatlanságok folytán jöhetett létre és már 0:2 oda.
Talán ez a két vendég gól kellett, hogy elkezdjünk végre megfelelő koncentráltsággal játszani és ugyan az első perctől kezdve próbáltuk nyomás alá helyezni az ellenfelünket, mégis a gólokat nem mi rúgtuk, hanem az ellenfelünk.
Ettől eltekintve, a mérkőzés ritmusa és a játékképe nem mutatta, hogy alárendelt szerepet játszanánk. Sőt!
A félidőben jól jött a frissítés, ami jobban sikerült a hercegi fiúknak, hiszen a síp hangra azonnal nyomás alá helyeztük a vendég csapatot. A folyamatos nyomás, a második labdák megszerzése egyre magabiztosabbá tette a fiúkat, ezért egyre több szabálytalansággal tudták csak csapatunkat lassítani.
Ennek következtében, egyre több szögletet és szabadrúgást végezhettünk az ellenfél térfelén, aminek következménye egy szerencsés pontrúgás (néha az égiek nekünk is segíthetnek) utáni gólöröm a hazai oldalon!
E az fiúk!
Talán elhiszitek, hogy ha teszünk érte akár nyerhetünk is…
 – és természetesen folytatódott a harc a pályán, ami két hazai gólt is eredményezett. A vendégcsapat próbálta játszani a saját stílusát, de ezen a napon a herceghalmi csapat nem csak jobban akarta a győzelmet, hanem tett is érte, hogy mosolyogva hagyhassa el a pályát.
 
a 3:2 végeredmény hatalmas eredmény! 
Köszönjük ellenfelünknek, hogy a játéké volt a főszerep a mérkőzésen..

Hajrá Herceghalom