MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség | MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság | |

U13 Martonvásár:Herceghalom SE

Martonvásár : Herceghalom SE 1:5 (0:3)

Egy újabb megmérettetésre készültünk az U13 bajnokságban, ezúttal Martonvásári csapat otthonában. 
Egy nagy győzelem után, a legtöbb játékos és edző is hátrébb lép, és lesz bennük egy kis elégedettség, amolyan lelki visszalépés. Ez amolyan magyar betegség, amely nem kizárólag a személyek miatt, hanem a rendszer okozza. A bajnokságokban szereplő csapatok nem egységes tudás színvonala hozza magával, hogy egyszer-egyszer felszívják magukat a csapatok, máskor pedig lezserebben veszik. Sajnos ez itthon óriási mentális kilengéseket okoz mindenkiben. Talán egyik hibája a magyar utánpótlásnak, hogy nincsen állandó és fokozott nyomás alatt a csapatok, játékosok, edzők és a szülőkön sem! 
Nyilván ebben a rendszerben senkinek sincs könnyű dolga, és edzői szemmel is nehéz a gyerekeket mentális állandóságban tartani.
 
Megpróbáltuk a mérkőzés előtt a fiúkat felrázni, ami részben sikerült csak. A mérkőzés kezdete után, szinte azonnal óriási hibákat csináltunk, a nem megfelelő koncentrálás és a lazaság miatt. Szerencsére az edzői hang (amit oly sokan kritizálnak), most is segíteni tudott, hiszen a játékosok nem csak megértették, hanem meg is próbálták végrehajtani a megtanult taktikai elemeket (teret hagyva a saját döntéseiknek is). Nehezen, de megszereztük a vezetést, majd egyre magabiztosabban játszottunk, de mégis tele bosszantó egyéni hibával.
A félidőben megbeszéltük a miérteket, hogyanokat és végül a már néha jól alkalmazott stílusunkat modósítottuk (amolyan élesben gyakorlás), hogy a csapategységet, az egymásra utaltságot  tovább építsük, valamint fontos, hogy a pozíció támogató játékban is fejlődjünk.
Talán ezért kívülről néha érthetetlen az a játék amit csinálunk, de ha valaki esetleg látta a Juventus: Real Madrid mérkőzést, akkor az láthatta, hogy vannak nagyon jó csapatok akik nem mindig tudják a saját játékstíusukat játszani, mert az ellenfél olyan erőfölényben játszik, hogy kénytelen szinte a tizenhatos előtt felállt védelemmel kaput védeni. Nyilván ez az utánpótlásban is előfordulhat, de nekünk edzőknek, hiszem, hogy nem csak a folyamatos támadásban hanem a védekezés alapjait ugyanúgy tanítani, oktatni és gyakorolni kell. Edzéseken és mérkőzéseken is! Nem elég megelégedni azzal, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a bőrükben, a fejlődést amelyet elvárnak az akadémiai korosztályokban nekünk meg kell felelnünk a kisebb korosztályos képzéseknél. 
A mérkőzést megpróbáltuk irányítani a saját elképzelésünk szerint, amely ugyan kicsit felemásra sikeredett, de ne legyünk telhetetlenek, mert több kiemelkedő teljesítményt is láthattak a kilátogatott szülők, hozzátartozók. A támadás, a védekezés és az átmenetek megfelelő megértése és azok kivitelezése nem megy egyik napról a másikra, és a korosztályok szinte szeritn kell megpróbálni az oktatást is megoldani. 

Nem elég az általános iskolában: a szorzást megtanulni, az osztást is tanulni, gyakorolni kell..
A mérkőzés kis hőse ezen a napon KIss Mártonka, aki magához képest is kiemelkedőt nyújtott (nem szokásunk kiemelni egy-egy játékost, hiszen mi csapatként tudunk a leghatékonyabbak lenni, annak ellenére, hogy kellenek a zongoracipelők és a kiemelkedő játékosok is ahhoz, hogy egy csapat kreatív is tudjon lenni.)

A mérkőzésen szerepelt játékosok névsora:

Koleszár Kornél a kapuban,
Jenei Balázs, Kunkli Bernárd (1gól), Hollósvölgyi Márton, Hollósvölgyi Bence, Nyúl Bercel, Pinho-Kovács Krisztián, Kiss Márton (2 gól), Apostagi Örs, Nánási Gergő, Antal Ágoston  (2gól)
 
Még három mérkőzésünk van hátra az őszi bajnokságból, amely mérkőzések nehéz feladat elé állít bennünket, de mi addig is tesszük a dolgunkat és megpróbálunk mindent, hogy fejlődjünk a játékban..
 
Hajrá Herceghalom SE