A harmadik Bozsik torna, újdonságokat hozott a herceghalmi csapat életébe.
Az U10-11 korosztály egyre népszerűbb herceghalom településen, és a gyerekek szülők folyamatosan látogatják az edzéseinket, amelynek köszönhetően jelentősen megnövekedett a taglétszámunk. Ez persze nagyobb felelősséggel jár valamint az új játékosok fejlősédét lassíthatja, de a másik oldalon a közösséget emeli. Valahol a kettő között kell megtalálni az egyensúlyt, hogy a már régi játékosaink és az újak is folyamatosan fejlődjenek. Nincs könnyű dolgunk, hiszen a csak kispályán egy időben majd 20 különböző szintű játékossal egyszerre edzeni és fejlődni, még Keve-bának sem egyszerű feladat.
Örömteli, hogy a mai Bozsik rendezvényre első szóra hatalmas Igennel jelentkeztek, és a szülők is melléjük álltak. Szép számmal jelentünk meg a biatorbágyi sportpályán, talán még soha sem voltunk ennyien. Nem volt egyszerű az életük első sportrendezvényen szereplő gyermekeket felkészíteni a mérkőzésekre, de megpróbáltunk minden eszközt felhasználni.
A mai napon három mérkőzést játszottunk (3×25 perc), amely:
1 meccsünk a: Budakeszi , a 2.: a Viadukt, míg a 3. csapat az Asterix ellen volt.
Mindhárom mérkőzésen a létszámunk miatt két sorral játszottunk, ami miatt némileg kevesebb játékidő jutott, néhány játékosunknak. De, pontosan ezért vártam el a játékosoktól a játék koncentrálást és a játékminőséget. Nyilván azoktól akik elöször szerepeltek, azokra nem helyeztem ugyanazt a nyomást mint a régiekre. Nehéz volt összeegyeztetni és megfelelő eredményességet elérni, habár erre sem panaszom. Minden mérkőzés jó alap volt ahhoz, hogy a fejlődésünket szolgálja.
Ahogy az egyik szülővel beszélgettünk a torna után, hogy minden év újra-és újra kell kezdeni az alapoktól a tanítást-tanulást, hiszen folymatosan cserélődnek a gyerekek. Na, persze Ők nagyobb korosztályokbea lépnek, én meg öregszem :). Van olyan edző vagy tanár aki ezt bírja, míg mások meg kevésbé..
Tehát, nem panaszkodunk, hanem próbálunk a fejlődésre koncentrálni és nem feltétlen az eredményességre (persze tudni kell, hogy aki fejlődik annak az eredményesség is fontos szempont a klub és csapat megítélése szempontjából.
Bízunk benne, hogy a gyerekek és a szülők látják törekvéseinket, és tovább erősítik gyermekük sportolási lehetőségeiket.
Hajrá Herceghalom SE

