MLSZ - Magyar Labdarúgó Szövetség | MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóság | |

Szülői dilemma: a játékosképzés szerepe

A legtöbb egyesületben, nem a klubot, hanem az edzőket minősitik a legélesebb kritikával a szülők! Jól van ez?-vagy sem? ki-ki döntse el magában! (Sok esetben igazuk van, de vajon mindig?) egy biztos! a legtöbb szülő, szurkoló és még a szakma is a csapat eredményességen mérik le az edzői munkát, majd ezt azonnal követi a saját gyermek szerepe a csapatban (néha ez is megcserélődik). Pedig, az edző szerepe és szakértelme is rengeteg dologban lehet különböző nézőpontúak, pl. az egyik: a játékosképzésről alkotott „tudatos vagy ösztönös” is egy komoly kérdés, amiről érdemes beszélni vagy annak edzői gonolkodás hátteréről. 

Nem baj, ha szülők és szurkolók is belelátnak a képzések és az edzői lehetőségek, döntések rejtelmeibe, hiszen a gyermeküket bízzák klubokra, edzőkre és nem egy-két hétre…

Egykori mentoraimmal és jelenkori edző kollégáimmal gyakran visszatérő témánk, hogy mit is jelent valójában a tudatos játékdöntés és a kreatív játékdöntés a modern futball- és futsalképzésben.
A futball és futsal meghatározó szakemberek mind más hangsúlyokat tettek erre a kérdésre, és ezek a különbségek sosem pusztán szakmai részletekről szóltak, hanem mélyebb edzői identitásokról. Arról, hogy ki hogyan látja a játékot, a játékost és saját szerepét ebben a rendszerben.
A hagyományos edzőképzés is eltérő szerepekkel azonosítja ezeket a fogalmakat. Van, ahol a tudatosságot a fegyelemmel, a kreativitást pedig a szabadsággal azonosítják. Más megközelítésekben a kreatív edző a „szabad szellem”, míg a tudatos edző a „rendszerembere”. Ezek a leegyszerűsítések azonban ritkán viszik közelebb a valódi kérdéshez: hogyan születnek döntések a pályán, és milyen edzői működés segíti ezt leginkább.

Ti milyen típusú klubban látnátok a gyermeketiteket legszívesebben?
Nemrég egy fiatal edzőcsoporttal folytatott beszélgetés különösen élesen mutatta meg ezt a dilemmát. Az első percekben csend volt. Mindenki figyelt, mérlegelt, helyezkedett. Aztán lassan megjelentek az álláspontok, és velük együtt a feszültség is. Ki-ki a saját edzői önképét kereste: „én inkább kreatív vagyok”, „én a struktúrában hiszek”, „nálam a játékos dönt”. A vita egyre inkább nem a játékról, hanem az önazonosságról szólt. Mintha, választani kellene két szerep között, mintha a tudatos és a kreatív megközelítés kizárná egymást. Ez a felismerés indította el bennem a következő gondolatmenetet.
Nem az a kérdés, hogy melyik edzői szerep a „jobb”, és nem is az, hogy a tudatos vagy a kreatív döntés a fontosabb. A valódi kérdés az, hogy milyen képzési következményei vannak annak, ahogyan edzőként gondolkodunk a döntésekről.

Mit tanul meg a játékos abból, ha az edző minden helyzetet szabályoz? 
és mit tanul meg abból, ha minden a „szabadság” nevében történik?
A modern futball- és futsalképzés nem engedi meg a leegyszerűsítést. A játék sebessége, a döntési nyomás és a versenyhelyzet olyan játékosokat igényel, akik képesek értelmezni a helyzeteket, és ezen belüli kreatívan reagálni. Ez pedig visszavezet az edző szerephez: nem mint irányítóhoz vagy inspirátorhoz, hanem mint tanulási környezetet teremtő szakemberhez.
Beszélgessünk arról, hogy a tudatos és a kreatív játékdöntés miként értelmezhető együtt, és hogyan válik el a felszínes szerepkeresés a valódi szakmai (edzői) felelősségtől.
Mert a pályán, végül nem az edző identitása dönt, hanem a játékos döntési minősége és az mindig a „képzés” következménye.

Ti mit gondoltok erről?