Általánosan bevett szokás a labdarúgó kluboknál, hogy évvégi összegzést készítenek, ami szinte mindenhol a nagy és szép beszámolók ideje. Sajnos, a probléma megoldása, nem a szönyeg alá söprés, hanem a valósággal való szembenézés. Nem mindenkinek tettszik, de nem is vezet félre senkit! A pozitiv eredményeket az év közben úgyis mindenki folyamtosan tűzi ki a marketing kalapjára, amitől minden sikeresnek és tetsszetősnek tünik. Pedig, a magyar futballnak kell, hogy magába nézzen. Aminek nem csak önkritikusnak kell lennie, hanem a körülmények vizsgálatát is meg kell vizsgálni, értékelni és a felelősséget felvállalni. Senki és semmi sem tökléletes, így az eredmények sem lehetnek azok. A hibákat kell megélni, azokat kijavítani és még magasabb szinten tovább lépni..
A következő összegzés egyfajta tükör, amely nem csak a múltat hanem a jövőt is mutatja, és formálhatja. Ez a feladatunk a sporton keresztül:
A herceghalmi utánpótlásban az egyik legnagyobb sajátosságunk – és egyben nehézségünk – a korosztályokon belüli széles korkülönbség. Ez őszintén kimondva megnehezíti az egységes technikai edzésmunkát: ugyanazon a foglalkozáson különböző fejlettségi szintű gyerekeknek kell ugyanazt az alapelvet megtanítani, más-más tempóban. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) az alapok tanítása nálunk nem „opció”, hanem kötelező minimum. A kis települési csapatoknál az első feladat a gyerekek beintegrálása a futballközegbe, a második pedig az, hogy olyan játékélményt kapjanak, ami miatt benne is maradnak. Időnként ez feszültséget teremt a szakmai munka és az élményfaktor között, ezt nem eltagadni kell, hanem egyensúlyt találni: fejlődés nélkül nincs hosszú távú cél, de élmény nélkül sincsenek utánpótlás csapatok.
A játékfilozófiánk hagyományos értelemben a bátor letámadásra, a pozíciós játék alapjainak elsajátítására és az átmenetekben (labdaszerzés–támadás, labdavesztés–védekezés) kontroll építésére épül. A mérkőzések többségében ezek meg is jelennek, ugyanakkor mégis csak gyerekekről beszélünk: a „jó elv” nem mindig jelent azonos teljesítményt. A cél ezért nem az, hogy minden meccs ugyanúgy nézzen ki, hanem az, hogy az elv visszatérő mintázat legyen, és idővel stabilabbá váljon.
A fejlődést nem kizárólag az eredményen mérjük. Ősszel bevezettünk egy edzéslátogatási jelenléti ívet. Ez önmagában nem mondja meg, ki lesz jó játékos – de megmutatja, ki mennyire szorgalmas, elszánt és elkötelezett. Az edzéseken folyamatosan figyeljük a mentális és fizikai jelenlétet, a terhelhetőséget, valamint a párharcokban mutatott aktivitást. Ezek a mutatók sokszor előre jelzik, hogy ki fog „meccsben maradni” nyomás alatt is.
A 2025-ös év legfontosabb tanulsága számomra az, hogy a tehetség önmagában kevés. Eredményt és valódi pozitív élményt a játékostársak csak együtt tudnak létrehozni: „a Csapat”. Emellett az is világossá vált, hogy időnként túlértékeljük magunkat, és nem vagyunk elég koncentráltak edzésen és mérkőzésen sem. Ősszel eredményben jobban teljesítettünk, mint tavasszal, de játékban, hozzáállásban és az edzésmunka-alázatban visszaléptünk. Ezt nem lehet szőnyeg alá söpörni. Ha nem „térünk magunkhoz”, akkor a tavaszi szezonban, csalódásokkal fogunk találkozni – teljesen jogosan.
Az edzésfegyelem is alábbhagyott! Tudatos döntés volt részemről, hogy nem akarom folyamatosan a fegyelmezés pálcáját kézben tartani; inkább nagyobb egyéni odafigyeléssel próbáltam hatni. Ennek részeként bevezettük a „havi legjobb sportoló” címért való küzdelmet. A szándék a motiváció és a fejlődési minta kiemelése volt. A mellékhatás viszont az, hogy több helyen felesleges belső viszályokat indított el gyerekek és szülők között. Ebből edzőként, nekem is tanulnom kellett. Egy dolgot viszont nem engedek el: nem szeretném, ha a szülői értékrend egy darab papíron múljon. A sport lényege ebben a korban a fair play, a játékszeretet, a fejlődés öröme és a csapattársakkal megélt pozitív élmények. Ezeket kell erősítenünk – következetesen, minden egyes napon.
A versenyeztetés és a játékidő kérdése mindig érzékeny téma. A mérkőzések és Bozsik-rendezvények nem mindig teszik lehetővé, hogy mindenkit minden alkalommal szerepeltessünk, ezért rotációval kell dolgoznunk. A döntéseknél nem csak az „eredményesség” számít (bár a közeg sokszor kizárólag ebben méri a csapatokat), hanem az edzéslátogatás, az edzésen mutatott viselkedés és a hozzáállás is. Fontos kimondani: ebben a korban a mérkőzés minden perce fejlesztési terep. A kezdő–csere kérdésnek nem státuszt kell adnia, hanem tanulási keretet. Ha valaki ezt otthon „oklevél-versenynek” éli meg, az hosszú távon a gyerek fejlődését fogja vissza. Mi pedig ezt nem akarjuk.
A következő 2026 tavasz fókusza világos: vissza kell építenünk az edzésfegyelmet, emelni kell a koncentrációt, és vissza kell hozni az edzésmunka alázatát – miközben megőrizzük a játék örömét, amiért a gyerekek itt vannak és sportolnak. Aki ebben partner, az sokat fog profitálni belőle. Aki csak gyors igazolást keres arra, hogy „jár” neki valami, az előbb-utóbb falnak megy. Szerencsére a környék településeken is egyre népszerűbbek vagyunk és folyamatosan jelennek meg új és újabb játékosok az edzéseinken.
Tóth Keve
U11–U13 edző, szakmai vezető, Herceghalom utánpótlás
