A futball nemcsak a pályán zajlik, hanem a háttérben dolgozó szakemberek munkája is kulcsfontosságú. Szeretnénk bemutatni edzőinket, akik nap mint nap azért dolgoznak, hogy a gyerekek fejlődjenek, szeressék a játékot, és élményekkel gazdagodjanak. Egy rövid interjú keretében betekintést nyerhetünk emberi és szakmai gondolataikba, valamint abba, mi inspirálja őket a sport világában. Fogadjátok szeretettel a következő sorokat, amelyek közelebb hoznak minket a futball szívéhez!”
– Hogyan, miért lettél futballedző?
Megpróbálom ennek a történetét röviden összefoglalni.
7 éves voltam, amikor – többek közt a 2002-es világbajnokság hatására – a labdarúgás hirtelen elfoglalta központi helyét az életemben. Onnantól fogva tulajdonképpen egy egész életen át tartó harc vette kezdetét köztem és a szüleim, főként anyukám között: mivel értelmiségi családba születtem, az volt az alapelvárás, hogy belőlem is diplomás ember váljék, engem viszont csakis a futball érdekelt igazán. Mindig is bizton tudtam és hangoztattam, hogy sosem lesz alternatíva, én felnőttként is ezen a területen kívánom elképzelni magam, hiszen ez tesz boldoggá. Hiába ütköztem mindig kemény ellenállásba, mindenáron végigvittem az elképzeléseimet, és közel minden szenvedélyemet, minden szorgalmamat, minden intelligenciámat a futball gyakorlati, majd felnőttként elméleti részébe fektettem. Mivel ez mégiscsak egy rögös út volt, a célom régóta az, hogy ne csak egy egyszerű szakértő, hanem egyenesen a labdarúgás sokrétű professzora legyek. Ennek megfelelően (focimeccselemzői főállásom mellett) már évek óta tudatosan, főként autodidakta módon futballpolihisztornak képzem magam, azaz a minimális elvárásom saját magam felé, hogy minél képzettebb játékos, edző, játékosfigyelő, átigazolási guru, szakújságíró, sportigazgató, sportpszichológus, táplálkozás-szakértő és játékosmenedzser is legyek egyben, és hogy a sportág minden egyes szegletében otthonosan érezzem magam. 2022 januárjában kaptam a felkérést Urbán Zoltán klubelnöktől, hogy irányítsam az U7-es (majd később az U9-es) csapatot, így azóta jelenlegi éveimet elsősorban az edzősködés mélységeinek és legkülönbözőbb fortélyainak kitanulásával töltöm. 21-22 éves koromban egy rejtélyes és összetett egészségügyi probléma miatt (amit még csak most, hosszú évekkel később, hosszas tanulás árán kezdek csak utólag megfejteni) többek között súlyos ízületi gyulladás ütötte fel a fejét a derekam, majd a lábszáraim környékén. Ez nagyjából 4 évre lényegében játékképtelenné tett, és véget is vetett a versenyszerű focizásnak. Mondjuk már egy fél év után igyekeztem visszatérni legalább a rendszeres hobbifocihoz, de még évekig súlyos fájdalmaim voltak, csak szenvedtem a pályán, mégis képtelen voltam leállni, annyira imádok játszani. Úgy 2 éve tekinthetem teljesen gyógyultnak magam. Mindenesetre ez a hosszas betegeskedés alakította úgy, hogy már most, 30 éves koromra elértem a tanulás és tapasztalás folyamatában azt az elmondhatatlanul fontos mérföldkövet, amikor már rengeteget tudok a labdarúgásról, mégis most kezdem úgy érezni, hogy szinte még semmit se, mert annyi mindent lehet még megtanulni róla. Hát, így lett, hogy minél többet tudok, annál inkább égek a tudásvágytól.
– Kik voltak azok az edzők, akiktől sokat tanultál, akikre szívesen emlékszel, és miért?
– Konkrét neveket nehéz megemlítenem, mert sok-sok mindenkitől sok-sok mindent tanultam, persze tudatalatt is, illetve edzői hibákból is számtalanszor okultam már. Leginkább azt mondanám, hogy a világ futballján nevelkedtem (és ez szó szerint így van, mert 5 földrész futballjából részesültem a legkülönbözőbb szintekben és minőségekben), és mindig igyekeztem megfejteni, elsajátítani a jó dolgokat, illetve felismerni a rosszakat. Ezért van az, hogy nem feltétlenül tudom megnevezni, kitől tanultam vagy kinek a hatására alakult ki bennem ez vagy az – főleg, hogy a sportág elmúlt 120 évével és annak minden korszakával sokat foglalkoztam. Az mindenesetre biztos, hogy életem első edzőjétől, Kiss-Baranyi Sanyi bácsitól (aki ma a Fradi utánpótlásában dolgozik) már 9-10 éves koromban megtanultam, hogy az emberi bizalom logika felett álló varázslattal képes felszínre hozni egy játékos rejtett kincseit. Néhai Verebes Jóska bácsi megerősített benne, hogy az edzői szakma bármely szinten emberi kapcsolatokon, kommunikáción, együttműködésen, szóval csupa-csupa emberiességen alapul – ez számomra azért is különösen jó hír, mert „javíthatatlan” emberszerető vagyok. Az elmúlt nyáron hirtelen elhalálozott Ferenczi Attila megtanított rendszerezni és funkcionálni a gondolataimat – ő magányos harcosként gyakran pontosan ugyanazt mondta ki vagy írta le, amit és ahogyan én is zsigerből gondoltam. José Mourinho ráébresztett, hogy az egyik legcsodásabb öröm mindenáron kiállni a játékosaidért. Pep Guardiola tudatosította bennem, hogy ha akár csak egy bizonyos fajta focinak a professzora és tökéletesítője vagy, lehet belőled óriási edző, de ha magadnak való vagy és a játékosaidra csak végrehajtó katonáidként tekintesz, sosem lehet belőled nagy ember. Amit summa summarum a legfontosabbnak tartok: megtanultam gondolkodni a labdarúgásról, összefüggéseiben és rugalmasan, és már nincs az a természeti vagy természetfeletti erő, ami ezt elveheti tőlem.
– Van edzői példaképed? Beszélj róla!
Ahogy az előző válaszban firtattam, valóban az a helyzet, hogy a világfutball árva kölykeként sok karakter sokféleképp mutatott utat nekem. A főállásom jóvoltából már 22 éves korom óta leghatalmasabb szenvedélyemből, a labdarúgásból élek, így azóta lényegében minden egyes nap minimum 3-4 különböző mérkőzéshez van szerencsém. Ha ehhez hozzáveszem a munkán kívül megnézett meccseket is, nem ritka, hogy akár napi 6-7 összecsapást is látok. Mindez az évek során meccsek ezreit jelenti, ezért is fogalmaztam úgy, hogy azt sem tudhatom pontosan, mit kitől tanultam. Olyan létező edzői karaktert nem is tudnék mondani, aki úgy, ahogy van, példa a számomra, mert mindenkiben látok valami olyan hiányosságot, amit én jelentősnek vélek. Valaki szakmailag lenyűgözően képzett, jó vezető, hatásos szónok, de mondjuk önző és nem egyenes – egy ilyen figurát nehéz évekig kitartóan követni. Van, aki barátságos, mégis szilárd vezető, vakon bíznak benne a játékosai, de mondjuk mindig a csúcs előtt követi el ugyanazt a szakmai hibát. Van, aki szenzációs koponya, érti a futball evolúcióját, évtizedekkel megelőzi a korát, tele van úttörő meglátásokkal, ötletekkel, de képtelen gyakorlati érvényt szerezni a zsenialitásának, pusztán azért, mert nincs birtokában a hatékony kommunikációs módszereknek. Összességében tehát a válaszom, hogy nincs konkrét példaképem, vagy inkább rengeteg van, de mindenki gyengepontját képes vagyok felismerni és erősödni belőle.
– Mit lehet tudni az edzői filozófiádról, és mit szeretnél látni a pályán a csapatodtól?
Van néhány atombiztos alaptétel, amelyek bármely korosztályban, bármely szinten, bármely kultúrában és minden bizonnyal bármely edzői korszakomban meghatározói lesznek az aktuális csapatom játékának. Ezek a következők: -a labda a mi legnagyobb kincsünk, márpedig a kincsét az ember nem herdálja el, és a lehető legjobban bánik vele -a futball ugyanakkor pontosan ugyanúgy egy művészeti ág, mint a festészet vagy az irodalom, azaz a megalkotása során kiemelt fontosságú az esztétikum, egy teljes egészet kell sugároznia, magával ragadónak, színesnek és nem utolsó sorban érthetőnek kell lennie (a legszorosabb rokonságban egyébként a foci a tánccal van, mivel mindkét műfaj fő jellemzője, hogy jó esetben a résztvevők egy adott keretrendszeren belül, egy adott mozdulatpaletta ismeretében szabad mozgással, a mozdulatok és mozdulatsorok szabad kombinációján keresztül fejezik ki önmagukat, juttatják érvényre személyiségjegyeiket az esztétika és hatásosság igényével) -minél nagyobb arányban irányítjuk egy mérkőzés alakulását, annál nagyobb esélyünk van megnyerni azt; ehhez a játékosaimnak érteniük kell, hogy a játékban szökőévente alakulnak ki ismeretlen játékhelyzetek, és valójában minden szinten, minden meccsen ugyanaz a néhány szitu ismétlődik a pálya különböző pontjain (a hagyományos értelmezésben ha nálunk a labda, nálunk a helyzeti előny is, vagyis mi diktálunk, mert az ellenfél már csak reagálni tud így vagy úgy a mi végrehajtott elképzelésünkre; én azonban ezzel még nem elégszem meg: azt akarom, hogy akkor is az én csapatomé legyen az események tudatos irányítása, amikor hosszú ideig hozzá sem érünk a labdához) -illetve mindig komoly hangsúlyt fektetek az egyéniségek kibontakoztatására: a csapatjáték megalkotásakor először a játékosok személyiségét vizsgálom, hiszen mindenki csak akkor teljesedhet ki, ha minél többet használhatja a legkedveltebb mozdulatait; egy rémegyszerű példával élve, hiába tehetséges támadó valaki, ha egyszer rendkívüli módon élvezi, hogy becsúszhat a labdáért, imádja csúszva, nagy erővel eltakarítani azt a veszélyzónából, nos, egy ilyen játékos csakis védőként fog tudni igazán szárnyalni, ragyogni; a csapatjátékban nem leszabályozni kell az egyéniséget, hanem felszabadítani egy direkt rá szabott szerepen belül. Még annyit tennék hozzá, hogy rengeteg dolgom van még edzőként, még csak most érzem magam a start-mezőn. Sosem csak a hagyományos, tanított módszerekkel fogok dolgozni, számos kísérletezés, újítás, feltalálás van még előttem. Teljesen szokatlan szemszögből is megközelítem és vizsgálom a labdarúgást, és ezek alapján új játékmodelleket is létre fogok hozni. Egyrészt ezt diktálja a személyiségem, másrészt pedig régen akkor omlottak le végleg az utolsó falak és akadályok a labdarúgásról való gondolkodásomban, amikor fellélegezhettem, mert rádöbbentem, hogy futballszakemberként nem a hagyományos, bejáratott sémákat lehet csak megtanulni és alkalmazni, hanem az összefüggések megértésével bátran, önállóan és inventíven is lehet gondolkozni.
– Milyennek ítéled a körülményeket Herceghalomban, és mennyire tudsz fejlődni edzőként?
Ha le tudnánk győzni nagy démonunkat, a pálya és a fűlocsolás kérdését, minden körülmény adott lenne ahhoz, hogy képzett, a futball világában a helyüket megállni képes kis labdarúgókat neveljünk. Keve érkezésével és az ő odaadásának köszönhetően végképp felzárkóztunk minimum arra a szintre, ahol egy ilyen kis falusi klubnak a helye. Ami engem illet, mindig szem előtt tartom, hogy hivatalosan a legalsó polcon levő amatőr klub vagyunk, vagyis minimális büdzsével, minimális edzői és játékoslétszámmal dolgozunk, és a legtöbb család számára a foci csak egy egyszerű délutáni elfoglaltság. A játékosok befogadásakor nincs kiválasztás, kénytelenek vagyunk vegyes csoportban dolgozni a szikrázóan tehetséges és a mindössze mozogni vágyó, nagy mozgásigényű, de kevésbé érdeklődő gyerekekkel. Épp ezért ugyanúgy kiemelt figyelmet szentelek annak, hogy a tehetségesek nagyszerű alapokat kapjanak, mint annak, hogy akik csak szaladgálni járnak az edzésekre, egy életre elsajátítsák a sportág alapjait, alapmozdulatait. Ez utóbbi azért igen fontos, mert a legtöbbeknél már a 20-as évei közepén elkezd beszűkülni a mozgások készségszinten való elsajátítasának képessége, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ha gyerekkorodban nem tanulsz meg egy sportot, később jó eséllyel már soha nem fog menni. Márpedig az emberi szervezetet az evolúció a mozgásra alkotta meg, így a test számára a legmegfelelőbb bánásmód, ha minimum heti rendszerességgel végzünk olyan intenzív mozgást, amit ráadásul élvezünk és tudunk is. Nem beszélve arról, hogy senkinek sem esik jól, ha a munkatársai/barátai/rokonai 40-50 évesen hívják le először sportolni egyet, és hamar gúny tárgya lesz, mert egyetlen sport mozgáspalettáját és szellemiségét sem sajátította el, amikor még lehetett volna. Szóval hiába dolgozunk papíron a legalsó szinten, itt is sok kihívás és megoldanivaló akad, ami gördülékeny fejlődésre késztet edzőként, pedagógusként és emberként egyaránt.
– Mi a legfontosabb feladat az általad képzésben részesült korosztálynál?
A két legkisebb korosztálynál, az U7-eseknél és az U9-eseknél az első számú szabály, hogy semmit sem szabad túlbonyolítani, és csak a szükséges információkkal szabad terhelnem a fejeket. Az U9-nél már adok át komolyabb, összetettebb tudnivalókat, ezeket azonban a lehető legjobban leegyszerűsítve kell közvetítenem feléjük, mégis úgy, hogy hatékony és funkcionális legyen. Egyébként az állandó cél, hogy játékértő, gondolkodó, kreatív, a labdával a lehető legjobban bánó játékosokat neveljek. Az U7-ben például az első, amit megtanulnak, a lehető legegyszerűbben összefoglalva: ha nálunk a labda, egy feladat van, közelebb jutni vele az ellenfél kapujához; ha az ellenfélnél a labda, egy feladat van, meg kell szereznünk azt. Ez a két banális mondat már elég ahhoz, hogy beállítsa a 4-5 évesek gondolkodását és céltudatosságát, ráadásul azonnal megtanulják a két alapállapotra bontani a játékot: a támadás (nálunk a labda) és a védekezés (nincs nálunk a labda) fázisára. Ennyivel el tudom érni, hogy ne vaktában rugdalják el a labdát, hanem a futball leggyakoribb mozzanatait (labdaátvétel, körülnézés, passz, labdavezetés, illetve megfelelő helyezkedés és folyamatos labdakérés) használják és gyakorolják, hogy közelebb jussanak az ellenfél kapujához és gólhelyzetet alakítsanak ki, valamint hogy labdavesztéskor azon nyomban automatikus erőfeszítéseket tegyenek a labda visszaszerzéséért. Az U9-be így már egy kikövezett úton érkeznek a kis labdarúgók a játék értése és olvasása felé. Itt már meg kell érteniük, hogy egyedül nehezen fogja bárki is végigvinni a pályán a labdát, ebből gyökerezik le a sok rövid passzos játék elsajátítása (ami nem mellesleg bő 100 éve magyar sajátosság). Amikor egy játékosom vénségére elhagyja az U9-et, ideális esetben rendelkezik az általam mágikus 5-ösre keresztelt tudással: -játékintelligens, belátja a pályát, ismeri a játék állandóan ismétlődő helyzeteit és alkotóelemeit -a labdával kiválóan, magabiztosan bánik -játék közben nem válogat jobb és bal láb között, hasonlóan ügyesen használja mindkettőt -masszív kiállású, egyensúlybiztos, a testi erejét maximálisan használni képes -testi adottságaihoz mérten a lehető leggyorsabban fut (ami egyenlő azzal, hogy a megfelelő technikával fut)
Köszönjük Alex a tartalmas válaszokat, ami megmutatta a futball és a gyerekekhez való ragaszkodásodat és emberi értékrendedet..
Sok sikert a további munkádhoz!
Hajrá Herceghalom SE

