A mai mérkőzésünk nem ígérkezett könnyűnek: sérülések és betegségek miatt több kulcsjátékosunkat nélkülöznünk kellett, így némi túlzással nem a legerősebb összeállításban léptünk pályára Bicskén. A délutáni hideg, szeles és áztatós eső sem kedvezett a labdabirtokláson alapuló játékunknak – ennek megfelelően a találkozó eleje a hazai csapaté volt.

A Bicske már a 15. percben 3–0-ra vezetett, és bár hamar szépítettünk (3–1), a csúszós talaj és némi balszerencse miatt a 16. percben már 4–1-et mutatott az eredményjelző. Ekkor éreztem, hogy váltanunk kell. A játékstílusunkat némileg módosítottuk, több közvetlen megoldást, gyorsabb támadásépítést próbáltunk meg.

A változtatások hatása hamar megmutatkozott: a csapat nem adta fel, és a szünetre 4–3-ra felzárkózott. A félidőben csak egy dolgot kértem a srácoktól: maradjanak fókuszáltak, higgyenek magukban, és játsszanak bátran tovább. A pálya széléről próbáltam folyamatosan motiválni őket, szakmai tanácsokkal segíteni, de a második félidő igazi fordulópontja az volt, amikor a játékosok elkezdték önállóan meghozni a döntéseiket.

Ekkor vált igazán láthatóvá, hogy mennyit fejlődtünk mentálisan is. Nem csak kiegyenlítettünk, hanem megfordítottuk a mérkőzést, és végül 4–6-ra győztünk idegenben.

Őszintén mondhatom: nagyon büszke vagyok a csapatomra! Ez a mérkőzés megmutatta, hogy nem a nehézségek hiánya, hanem azok leküzdése tesz igazán erőssé egy közösséget.

Külön öröm volt látni, hogy sok herceghalmi szülő is elkísérte a gyerekeket és lelkesen szurkolt a lelátóról. Ilyenkor érezzük igazán, hogy nem csupán egy csapat vagyunk, hanem egy családias futballközösség, ahol mindenki hozzátesz valamit a sikerhez – a pályán és azon kívül is.