A magyar utánpótlás-nevelés egyik meghatározó pillére a Bozsik-program, amely az U7, U9 és U11 korosztályok gyermekeinek kínál játékos lehetőséget a futballal való ismerkedésre. Ez az időszak különösen fontos, hiszen a gyerekek számára ekkor alapozódik meg a sporthoz való viszony, a közösséghez tartozás élménye és az a fajta érzelmi kötődés, amely hosszú távon meghatározza a pályafutásukat, vagy éppen az egész életükre kiható sportélményeiket. E korosztályban az eredmények helyett a fejlődés, a tanulás és a játék szeretete kell, hogy előtérbe kerüljön. Ebben a folyamatban kiemelkedően hatékony eszköz lehet a Before–During–After (BDA) szemlélet, amely keretet ad az edzői munkának, és segít abban, hogy a gyerekek ne csak végrehajtói, hanem aktív résztvevői legyenek az edzésfolyamatnak.
A Herceghalom SE hatalmas lépést tett azért, hogy az átlagos klubképzések közül kitörjön. A Bozsik korosztályos képzést tartjuk a leginkább fontos alapok lerakásához. Éppen ezért a liszensz képzések mellett, a BDA témakörben kezdtünk kutatni, hogyan is lehetne a gyermekek csak foci edzéseit, kiterjedtebb képzéssé alakítani.
A BDA-modell három egyszerű pillérre épül.
A „Before” szakaszban a gyerekek ráhangolódnak az edzésre: rövid motiváló játék, könnyed bemelegítés vagy egy egyszerű kérdés segíthet abban, hogy érzelmi biztonságban és érdeklődéssel forduljanak a feladatok felé.
A „During” rész a fő gyakorlati szakasz, ahol a játékhelyzetek, rondó jellegű feladatok, kisjátékok és átmeneti szituációk jelennek meg, mindig a korosztály szintjére szabva.
Végül az „After” szakasz rövid reflexióra, élménymegosztásra és tudatosításra ad lehetőséget. Egy egyszerű kérdés – például „Mi volt a legjobb élményed?” vagy „Mit vettél észre, ami segített a játékban?” – sokkal mélyebbé teheti a tanulási folyamatot, mint hinnénk. A gyerekek saját szavaikkal megfogalmazott válaszai maradandóvá teszik az élményt, és segítenek a következő edzésekhez is motivációt adni.
Az U7-es korosztályban a hangsúly egyértelműen a játék örömén van.
A legfontosabb, hogy a gyerekek megszeressék a labdát, és egyszerű játékos formában ismerjék meg annak „barátságát”. A BDA itt különösen hasznos: a rávezető szakaszban apró történetek vagy a közös nevetés is oldja a feszültséget. A fő edzésrészben pedig a sok labdaérintés, kis létszámú játékok, illetve az egyszerű rondo-előkészítő gyakorlatok adják a fejlődés alapjait. Az edzés végén a közös beszélgetésben elég megkérdezni: „Melyik játék tetszett a legjobban?” – és máris megvan az érzelmi keret, amely összeköti a gyereket a következő edzéssel.
Az U9-es korosztályban a gyerekek már képesek egyszerűbb döntéseket hozni, és a gondolkodtató helyzetek sokat segítenek fejlődésükben.
Ekkor jelenhetnek meg a 3v1 vagy 4v2 rondók, amelyek nemcsak technikai ügyességet, hanem figyelmet és játékintelligenciát is igényelnek. A BDA-modell itt is segít rendszert vinni az edzésekbe: a Before szakaszban egy ráhangoló játék adja az energiát, a During részben már komplexebb feladatokkal lehet a gyerekeket gondolkodásra ösztönözni, az After-ben pedig egy rövid beszélgetés, ahol a gyerekek megosztják, mikor volt nehéz a labdát megtartani, vagy hogyan sikerült elcsípni az ellenfél passzát, ezek a kérdés-válaszok mélyítik el a tapasztalatokat. Az edző itt kezdheti el felvetni a „miért” típusú kérdéseket, amelyek hosszú távon gondolkodó játékosokat nevelnek.
Az U11-eseknél már a komplexebb gondolkodás és a játékolvasás kerül előtérbe.
A pressing, az átmenetek és a tudatos döntéshozatal (ekkor még játékos), de már rendszerszerű formában jelenhet meg. A rondó-variációk – például 5v3 vagy 7v4 – kiváló terepet adnak a pressing és a labdakihozatal gyakorlására, miközben a gyerekek érezhetik, hogy ők maguk is befolyásolják a játék menetét. A Before szakaszban érdemes rövid kérdéssel vagy kihívással ráhangolni őket: „Mit tennél, ha három védő bezárja a passzsávokat?” A During szakaszban ezek a helyzetek gyakorlatban is visszaköszönnek, az After-ben pedig a gyerekek megoszthatják gondolataikat, hogy miért döntöttek úgy, különböző szituációkban. Ez a folyamat segít abban, hogy a gyerekek ne csak végrehajtsák az edzői utasításokat, hanem megértsék a mögöttes gondolatot is.
A BDA szemlélet legnagyobb erőssége, hogy érzelmi biztonságot ad a gyerekeknek.
Nem hagyja őket egyedül az edzés folyamatában, hanem keretet biztosít: ráhangolás, megélés, majd tudatosítás. Ez a fajta fokozatosság lehetővé teszi, hogy a játék szeretete ne kopjon meg, sőt egyre mélyebbé váljon. Ugyanakkor szakmailag is hatékony, hiszen a rondók, a pressing és az átmeneti helyzetek fokozatos beépítése a Bozsik korosztályban olyan alapokat ad, amelyek később a versenysportban is meghatározóak lehetnek.
Edzőként én is megtapasztaltam, hogy a legnagyobb öröm nem abban rejlik, hogy pl. egy U9-es csapat hány gólt lő egy tornán, hanem abban, hogy a gyerekek a mérkőzés után mosolyogva mesélik: „Ma meg tudtuk tartani a labdát három passzig!” Ezek az apró élmények azok, amelyek a futballban hosszú távon is értéket teremtenek. A BDA szemlélet segít abban, hogy az edzések élményközpontúak, ugyanakkor szakmailag megalapozottak legyenek. Amennyiben ebben a szellemben neveljük a Bozsik korosztály játékosait, akkor egy új generáció nőhet fel, amelynek tagjai nemcsak ügyesek, hanem gondolkodó, kreatív és megfelelő döntéseket tudnak hozni a futball pályán.

